Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

DE Nemzetközi Növényorvos Nap

Szeptemberben újra lehetőség nyílt a hagyománynak számító Nemzetközi Növényorvos Nap megszervezése a Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézet aktív- és végzett hallgatói számára. A rendezvény nem jöhetett volna létre támogatók nélkül. Jelentős számú szakmai partner járult hozzá a szervezési munkálatokhoz, színvonalas előadásokhoz, a résztvevők ellátásához.

A Nemzetközi Növényorvos Napon az érdeklődők számos programon vehettek részt. Elsőként focikedvelő diákok összemérhették tudásukat a Növényvédelmi Intézet munkatársaival. Ezt követően az egyetemről és a versenyszférából érkezett vendég előadók színvonalas prezentációit hallgathatták meg az érdeklődők. Az előadásokat követően 5 (5 fős) csapat mérhette össze szakmai tudását kvízjátékokban. A vetélkedni vágyók rejtvényeket fejtettek meg, különböző kór- és kárképeket raktak ki, valamint 30 db gyomnövényt, kórképet és kártevőt ismertek fel. A verseny nyereményeként számos cég és magánember, köztük az Oriens Gomba Kft., értékes szakmai ajándékokat biztosított az eredményes játékosok számára. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek.

A szervezők jövőre is nagy szeretettel várják az érdeklődőket!

debreceni-egyetem

A hír forrása: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=291211999480189&id=104008458200545¬if_id=1631509311776932¬if_t=page_tag&ref=notif

Tartalomhoz tartozó címkék: Hírek