Barion Pixel
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

SZOMORÚ BÚCSÚ ÉS VIDÁM KÉSZLETKISÖPRÉS

SZOMORÚ BÚCSÚ ÉS VIDÁM KÉSZLETKISÖPRÉS

Kedves Barátaink!

Nagyon régen nem jelentkeztünk, aminek nyomós oka volt, de itt az idő, hogy megosszuk Veletek az elmúlt hónapok történéseit!

Gondolom, senkinek nem kell különösebben ecsetelni, hogyan változott meg minden körülöttünk az utóbbi pár évben, legfőképpen gazdasági szempontból. A változás minket is elég súlyosan érintett, főleg a rezsiköltségeinket illetően, ami egyik hónapról a másikra kb. hétszeresére emelkedett (és ez „csak” egy tétel a sokból). Kicsit még kitartottunk, de aztán be kellett látnunk, hogy bárhogy is próbálkozunk, egyszerűen nem tudjuk fenntartható módon működtetni a vállalkozásunkat. Így hát nem volt más választásunk, leállítottuk a gombatermesztést és el kellett köszönnünk szeretett kollégáinktól is, akik mindvégig egy csapatként, szívüket-lelküket beletéve végezték a munkájukat.

Az elengedés és lezárás folyamatában vagyunk, az ember nem is gondolná, hogy egy termelőüzem felszámolása mennyi bonyodalmas feladattal és ügyintézéssel jár. Emellett persze a lelki része sem könnyű, hiszen mélységesen hiszünk abban, hogy amit csinálunk, az igazán értékes. Mindig azt tartottuk szem előtt, hogy az előállítás módja és a beltartalom tekintetében is kifogástalan termékeket állítsunk elő és ezt maximálisan sikerült is teljesítenünk. Hosszas kísérletezés, tanulás, rengeteg munka és nem utolsósorban nagy-nagy szeretet eredménye lett, hogy végül a Laska-, a Shiitake és a Ganoderma gomba alapanyaggyártásunk és a termesztésünk is zökkenőmentesen zajlott, szóval mi tagadás, nem kicsit vérzik a szívünk...

 

Na de, hogy ne csak szomorú híreket osszunk meg: mivel magának az üzemépületnek is hamarosan új tulajdonosa lesz, azt szeretnénk, ha a még meglevő árukészletünk is idejében gazdára találna.

Ennek apropóján egy (sajnos) vissza nem térő lehetőséggel rukkoltunk elő: a készlet erejéig a Ganoderma őrleményünket és szárítmányunkat kiemelten kedvező áron értékesítjük!

A 15 grammos Ganoderma őrlemény ára most bruttó 4.200 Ft helyett 2.990 Ft üvegenként!

Kosárba

Kimért Ganoderma gomba szárítmányt eddig csak a nagykereskedőknek ajánlottuk ki egyedi megállapodás szerint, a rendelt mennyiségtől függően. Most, mindössze bruttó 120 Ft/gramm áron kínáljuk Nektek, a minimum rendelhető mennyiség ebben az esetben 100 gramm.

Kosárba

 

E-mail: info@oriensgomba.hu

Telefon: +36 30 539-7744

 

Tartalomhoz tartozó címkék: Hírek